A helyzet tagadása nem vezet sehova

A minap megkérdezte valaki, hogy hogyan lehet nem belekeseredni egy kilátástalan élethelyzetbe?

Ehhez először is tisztázzunk néhány fogalmat. Beletörődni és elfogadni nem ugyanaz. Ha beletörődsz akkor megtört, megkeseredett leszel. Beletörődni azt jelenti, hogy az akaratom ellenére, de mégis összeszorított foggal csinálom. Vagyis magamra kényszerítek valamit, amit valójában nem is akarok megtenni, de ezt nem vállalom fel. Se bele nem megyek, se ki nem megyek belőle, se nem fogadom el ezt az élethelyzetet. Kűzdök az élettel, vagy akár ellene, nem alkalmazkodom a helyzethez. A kilátástalan helyzetekben a legnehezebb a saját tehetetlenségünket elviselni, ami jobban feszít belülről, mint az ami valójában történik. Azután ezt gondolatban tovább is írjuk “mi lesz akkor, ha…”, és szinte észrevétlenül alakítjuk át az élet kihívásait személyes pokollá.

Mert mi is a tehetetlenség valójában?

Tehetetlenséget leginkább két esetben élünk meg. Az első amikor nem látunk más utat mint a helyzet elfogadását, de ehhez nincs még kellő alázatunk. A második amikor tudjuk hogyan tudnánk kilépni egy helyzetből de nincs elég bátorságunk vagy önbizalmunk hogy változtassunk, vagy csak nem akarunk lemondani arról amibe ez a változás kerülne nekünk. Ez a belső összeütközés az ami a szenvedésünket okozza. A negatív érzelmek habár kellemetlenek lehetnek, még nem okoznának szenvedést, kivéve ha jól beleragadunk és még további negatív gondolatokkal tápláljuk őket. Ahhoz, hogy ebből kijuthassunk, meg kell figyelnünk a gondolati és érzelmi mintáinkat, anélkül hogy teljesen azonosulnánk velük, és követnénk őket. Aztán döntsünk az mellett amit a legjobb érzéssel tudunk megtenni.

Ha békére vágyunk, akkor először a belső világunkban kell békét teremtenünk.

A leghatékonyabb eszközök az együttérzés magunk és mások felé, a szép és jó keresése, az élet apró csodáira való rácsodálkozás és a hála ereje. Vagy indokot keresek, hogy miért érezhetem magam úgy ahogy érzem, vagy hálás vagyok, hogy az élet jelzőtáblái folyamatosan mutatják, hogy hol tartok és hogyan tudom az életemmel a lelkem fejlődését szolgálni. Élhetek a lelkem hívószavát követve lelkesen, vagy az ego hívószavát követve lelketlenül. Az egoval való kűzdelem csak az egot erősíti. Ugyanazt az energiabefektetést használhatjuk arra is, hogy befelé fordulunk és elkezdjük önmagunkat megfigyelni, felfedezni, és szeretettel fordulni önmagunk fájó, dühöngő, és gyarló részei felé is. Az együttérzés ereje fogja átalakítani azt ami “nem elég jó” bennünk, nem a tagadás és a kűzdelem.

Az alagút végén ott a fény, de ahhoz hogy ezt meglásd, előbb bele kell nézned az alagútba, és ott pedig a fényt kell hogy keresd.

Facebook
Google+
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Szólj hozzá!